minden, amit a vizsgálatokról tudnunk kell

Laboratóriumi vizsgálatok

Legyen a laborvizsgálat Önnek a lehető legkényelmesebb.

Laboratóriumi vizsgálatokkal a betegségek széles körét lehet kimutatni, ezért számos orvosi vizsgálat elkerülhetetlen része a vér-, vizelet-, székletvizsgálat.

A laboratóriumi vizsgálatokhoz nincs szükség előzetes orvosi konzultációra, saját kérésre is elvégezzük. A kért vizsgálatoktól függően akár egész nap lehetőség van a mintavételre. Az eredményeket igyekszünk a legrövidebb időn belül, lehetőleg még aznap kiértékelni.

A laboratóriumi vizsgálatok képet adnak a máj, az epeutak, a hasnyálmirigy, a belső elválasztású mirigyek (pl.: pajzsmirigy, mellékvese), az emésztőrendszer és a vese aktuális állapotáról.

Az eredmények alapján olyan megváltozott élettani funkciók diagnosztizálhatók, amelyeket a szervezetben lévő ionok, enzimek és hormonok már előre jeleznek. Gyakran már a fizikailag érzékelhető változások előtt kimutatják a problémát, így megelőzhető egy komolyabb betegség kialakulása.

A WSMeD rehab & medical centerben elérhető laboratóriumi vizsgálatok:

*Minden vérvétel mellé egyszeri 3000 Ft-os mintavételi- és adminisztrációs díjat számolunk fel.

A laborvizsgálatok beutaló nélkül vehetők igénybe, azonban a vizsgálat előtt javasoljuk pácienseinknek, hogy konzultáljanak kezelőorvosukkal, vagy kérjék telefonon központunk szakszemélyzetének segítségét!

Laborvizsgálatok keresővel

Laborvizsgálatok

Kategória Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény (nap)
Klinikai kémiaFruktózamin15003
Klinikai kémiaGlükóz3001
Klinikai kémiaHemoglobin A1c (HbA1c)45001-2
Klinikai kémiaAlkalikus foszfatáz3001
Klinikai kémiaDirekt bilirubin3001
Klinikai kémiaGamma GT (GGT)3001
Klinikai kémiaGOT (ASAT)3001
Klinikai kémiaGPT (ALAT)3001
Klinikai kémiaLaktát-dehidrogenáz (LDH)3001
Klinikai kémiaPszeudo-kolinészteráz7003
Klinikai kémiaTotál bilirubin3001
Klinikai kémiaHúgysav3001
Klinikai kémiaKarbamid3001
Klinikai kémiaKreatinin4001
Klinikai kémiaAmiláz7001
Klinikai kémiaLipáz8001
Klinikai kémiaFoszfát (P)3001
Klinikai kémiaKalcium (Ca)3001
Klinikai kémiaKálium (K)3001
Klinikai kémiaKlorid (Cl)3001
Klinikai kémiaMagnézium (Mg)3001
Klinikai kémiaNátrium (Na)3001
Klinikai kémiaAlbumin3001
Klinikai kémiaAlfa-1 antitripszin360018
Klinikai kémiaC reaktív protein (CRP)15001
Klinikai kémiaC reaktív protein ultraszenzitív (hsCRP)13001
Klinikai kémiaCöruloplazmin45005-15
Klinikai kémiaHaptoglobin45005-15
Klinikai kémiaÖsszfehérje3001
Klinikai kémiaFerritin30001
Klinikai kémiaSzolubilis transzferrin receptor60005-15
Klinikai kémiaTranszferrin9001
Klinikai kémiaVas (Fe)3001
Klinikai kémiaHDL-koleszterin7001
Klinikai kémiaKoleszterin3001
Klinikai kémiaLDL-koleszterin8001
Klinikai kémiaTrigliceridek3001
Klinikai kémiaAminosav differenciálás220005-15
Klinikai kémiaApolipoprotein A170005-15
Klinikai kémiaApolipoprotein A270005-15
Klinikai kémiaApolipoprotein B70005-15
Klinikai kémiaCisztatin C60005-15
Klinikai kémiaCK izoenzimek120005-15
Klinikai kémiaCK-MB koncentráció30001
Klinikai kémiaCsontspecifikus alkalikus foszfatáz (BAP)120005-15
Klinikai kémiaEpesav80001
Klinikai kémiaEritropoetin120005-15
Klinikai kémiaFenilalanin80005-15
Klinikai kémiaHomocisztein110005
Klinikai kémiaInterleukin-6 (IL-6)150005-15
Klinikai kémiaKreatin-kináz (CK)4001
Klinikai kémiaLipoprotein (a)70005-15
Klinikai kémiaLipoprotein profil (LIPODENS)400005-15
Klinikai kémiaNT-proBNP130005-15
Klinikai kémiaOmega-zsírsav profil120005-15
Klinikai kémiaOxidált LDL koleszterin240005-15
Klinikai kémiaPankreász specifikus elasztáz (szérum)120005-15
Klinikai kémiaProkalcitonin130002
Klinikai kémiaSFLT-1/PLGF arány400005-15
Klinikai kémiaSzérum Amiloid A (SAA)80005-15
Klinikai kémiaSzérum ozmolalitás20005-15
Klinikai kémiaTroponin-I (hs-cTnI)60001
Klinikai kémiaVesekő-analízis1600020
Klinikai kémiaLipoprotein asszociált foszfolipáz A2 (PLAC)4000018
Klinikai kémiaVLCFA (hosszú szénláncú zsírsavak: C22-26)200005-15
GyógyszerszintCiklosporin A70005-15
GyógyszerszintDigoxin60005-15
GyógyszerszintKarbamazepin70005-15
GyógyszerszintLamotrigin90005-15
GyógyszerszintLítium (Li)25005-15
GyógyszerszintValproinsav70005-15
HematológiaGlutation reduktáz1000018
HematológiaRetikulocita25001
HematológiaVérkép10001
HematológiaVörösvérsejt süllyedés12001
HemosztázisAktivált parciális tromboplasztin idő (APTI)10001
HemosztázisAntitrombin III60005-15
HemosztázisAnti-Xa (LMW-Heparin)120005-15
HemosztázisAPC rezisztencia800010
HemosztázisD-dimer70001
HemosztázisFaktor II120005-15
HemosztázisFaktor IX120005-15
HemosztázisFaktor V120005-15
HemosztázisFaktor VII160005-15
HemosztázisFaktor VIII120005-15
HemosztázisFaktor XI160005-15
HemosztázisFaktor XIII80005-15
HemosztázisFibrinogén14001
HemosztázisLupusz antikoaguláns160005-15
HemosztázisProtein C aktivitás160005-15
HemosztázisProtein S aktivitás160005-15
HemosztázisProtrombin (INR)10001
HemosztázisSzabad protein S antigén220005-15
HemosztázisTrombin idő12001
HemosztázisVon Willebrand faktor aktivitás160005-15
HemosztázisVon Willebrand faktor antigén (vWF Ag)160005-15
HemosztázisVon Willebrand faktor multimer analízis360005-15
EndokrinológiaInzulinszerű növekedési faktor-1 (IGF-1)100005-15
EndokrinológiaKalcitonin60005
EndokrinológiaKatekolaminok vérből (adrenalin, noradrenalin, dopamin)160005-15
EndokrinológiaKortizol (nyál) I-V.120005-15
EndokrinológiaKortizol (szérum)40001-2
EndokrinológiaLeptin120005-15
EndokrinológiaLuteinizáló hormon (LH)40001-2
EndokrinológiaMakroprolaktin60005
EndokrinológiaMelatonin300005-15
EndokrinológiaMetanefrin100005-15
EndokrinológiaNoradrenalin100005-15
EndokrinológiaNövekedési hormon (hGH)60005
EndokrinológiaOszteokalcin60005
EndokrinológiaÖsztradiol (E2)40001-2
EndokrinológiaParathormon (PTH)60001-2
EndokrinológiaProgeszteron40001-2
EndokrinológiaProlaktin40001-2
EndokrinológiaRenin120005-15
EndokrinológiaReverz T3 (rT3)1000015
EndokrinológiaSHBG40001-2
EndokrinológiaSzabad és biológiailag aktív tesztoszteron (totál tesztoszteron, SHBG, albumin méréssel együtt)70001-2
EndokrinológiaSzabad T3 (fT3)30001-2
EndokrinológiaSzabad T4 (fT4)30001-2
EndokrinológiaSzerotonin220005-15
EndokrinológiaTireoglobulin45001-2
EndokrinológiaTotál tesztoszteron40001-2
EndokrinológiaTSH25001-2
Endokrinológia17-OH progeszteron600010
Endokrinológia5-HIAA (vizelet)220005-15
EndokrinológiaACTH60005
EndokrinológiaAdiponektin170005-15
EndokrinológiaAdrenalin100005-15
EndokrinológiaAldoszteron110005-15
EndokrinológiaAndroszténdion70005
EndokrinológiaAnti-Müllerian hormon (AMH)110003
EndokrinológiaAnti-tireoglobulin (anti-TG)40001-2
EndokrinológiaAnti-TPO40001-2
EndokrinológiaBéta-crosslaps (kollagén keresztkötés)70005
EndokrinológiaBone Trap 5b140005-15
EndokrinológiaC-peptid55005
EndokrinológiaCT-pro-ADH (kopeptin)120005-15
EndokrinológiaDHEA-szulfát (DHEAS)45001-2
EndokrinológiaDihidro-tesztoszteron220005-15
EndokrinológiaDopamin100005-15
EndokrinológiaFollikulus stimuláló hormon (FSH)40001-2
EndokrinológiaGasztrin120005-15
EndokrinológiaHCG (humán korion-gonadotropin)40001-2
EndokrinológiaHisztamin200005-15
EndokrinológiaInhibin B200005-15
EndokrinológiaInzulin40001-2
TumormarkerekAlfa-fötoprotein (AFP)35001-2
TumormarkerekBéta-2-mikroglobulin70005-15
TumormarkerekCA 12560001-2
TumormarkerekCA 15-360001-2
TumormarkerekCA 19-960001-2
TumormarkerekCA 50140005-15
TumormarkerekCA 72-470005
TumormarkerekCEA45001-2
TumormarkerekCyfra 21-1100005
TumormarkerekHE4 + CA 125 és ROMA index150003
TumormarkerekKromogranin A170005-15
TumormarkerekNeuron specifikus enoláz (NSE)80005
TumormarkerekProsztata specifikus antigén (PSA)40001-2
TumormarkerekS100 protein100005-15
TumormarkerekSCC120005-15
TumormarkerekSzabad PSA (fPSA)50001-2
TumormarkerekSzöveti polipeptid antigén (TPA)100005-15
Fertőzés szerológiaAnti-HBc IgM antitest50005
Fertőzés szerológiaAnti-HBe antitest80005-15
Fertőzés szerológiaAnti-HBs antitest50005
Fertőzés szerológiaAnti-HBs antitest + HBsAg70005
Fertőzés szerológiaHepatitis A vírus elleni antitestek (összellenanyag; reaktivitás esetén IgM)70006
Fertőzés szerológiaHepatitis B vírus (HBV) csomag: HBsAg, anti-HBs, anti-HBc120005
Fertőzés szerológiaHepatitis B vírus e. antigén (HBeAg)85005-15
Fertőzés szerológiaHepatitis B vírus s. antigén (HBsAg)45005
Fertőzés szerológiaHepatitis C vírus elleni antitest60005
Fertőzés szerológiaHepatitis E vírus elleni antitestek (IgG, IgM)160005-15
Fertőzés szerológiaBartonella henselae antitestek (IgG, IgM)140005-15
Fertőzés szerológiaBorrelia burgdorferi antitestek (IgG, IgM) - reaktív esetén Immunblot160008-10
Fertőzés szerológiaChlamydia pneumoniae elleni antitestek120006
Fertőzés szerológiaChlamydia trachomatis elleni antitestek120006
Fertőzés szerológiaCytomegalovírus (CMV) elleni antitestek (IgG, IgM)100005
Fertőzés szerológiaDiphteria toxin antitest (IgG)100005-15
Fertőzés szerológiaEchinococcus antitest90005-15
Fertőzés szerológiaEpstein-Barr vírus (EBV) antitestek (IgM, VCA IgG, EBNA IgG)120005
Fertőzés szerológiaHelicobacter pylori elleni antitest (IgG)50005
Fertőzés szerológiaHerpes simplex vírus (HSV) 1,2 antitestek (IgG, IgM)140006
Fertőzés szerológiaHIV-1,2 antitestek, HIV 1 antigén80005
Fertőzés szerológiaLegionella pneumophila antitestek (IgG, IgM)200005-15
Fertőzés szerológiaMorbilli (kanyaró) elleni antitest (IgG)80005-15
Fertőzés szerológiaMumps vírus elleni antitest (IgG)80005-15
Fertőzés szerológiaMycoplasma pneumoniae antitestek (IgG, IgM, IgA)140006
Fertőzés szerológiaParvovírus B19 antitestek (IgG, IgM)160005-15
Fertőzés szerológiaPertussis toxin antitest (IgG)100005-15
Fertőzés szerológiaRPR, TPHA (szifilisz szerológia)60005-7
Fertőzés szerológiaRubeola védettség (IgG)60006
Fertőzés szerológiaRubeola vírus elleni antitestek (IgG, IgM)100006
Fertőzés szerológiaSARS-CoV-2 spike RBD IgG AT120002-5
Fertőzés szerológiaTetanus antitoxin (IgG)100005-15
Fertőzés szerológiaTORCH csomag (alap): CMV, HSV, Rubeola, Toxoplasma350005-7
Fertőzés szerológiaTORCH csomag (teljes): CMV, HSV, Rubeola, Toxoplasma, Parvovírus, VZV, Treponema600005-15
Fertőzés szerológiaToxocara elleni antitest120005-15
Fertőzés szerológiaToxoplasma gondii elleni antitestek (IgG, IgM)90005-7
Fertőzés szerológiaVaricella-zoster vírus védettség (IgG)80006
Fertőzés szerológiaVaricella-zoster vírus elleni antitestek (IgG, IgM)110005-15
Fertőzés szerológiaYersinia antitestek (IgA, IgG)220005-15
MikrobiológiaB csoportú Streptococcus szűrő + rezisztencia50002-4
MikrobiológiaBaktérium tenyésztés + rezisztencia (aerob+anaerob)100002-6
MikrobiológiaBaktérium tenyésztés + rezisztencia (aerob+gomba)60002-4
MikrobiológiaMRSA szűrővizsgálat60002-4
MikrobiológiaSarjadzó gomba tenyésztés (bakter. nélkül)80003-5
MikrobiológiaSzéklet bakteriológiai tenyésztés (Salmonella, Shigella, stb.)80002-4
MikrobiológiaSzéklet munkaalkalmassági vizsgálat80002-4
MikrobiológiaCalicivírus antigén kimutatása székletből120001
MikrobiológiaClostridium difficile AG + toxin kimutatása székletből110001
MikrobiológiaFéregpete kimutatás mikroszkóppal100002-4
MikrobiológiaHelicobacter pylori antigén kimutatása székletből60001
MikrobiológiaKenet festés, értékelés (hüvely, húgycső)30001-2
MikrobiológiaKörömkaparék gomba (sarjadzó + fonalas) tenyésztés1800015
MikrobiológiaLegionella antigén kimutatása vizeletből100001
MikrobiológiaMycoplasma hominis és Ureaplasma spp. tenyésztés100002-3
MikrobiológiaNeisseria gonorrhoeae tenyésztés (genitális váladékból)100002-6
MikrobiológiaProtozoon kimutatása székletből (Giardia, Entamoeba, Cryptosporidium)110001
MikrobiológiaRotavírus/Adenovírus antigén kimutatása székletből90001
MikrobiológiaStreptococcus pneumoniae kimutatása vizeletből90001
Mol. mikrobiológiaBordetella pertussis PCR110001-2
Mol. mikrobiológiaChlamydia trachomatis PCR60005
Mol. mikrobiológiaGardnerella vaginalis/Atopobium vaginae PCR90005
Mol. mikrobiológiaHerpes simplex (HSV) PCR70005
Mol. mikrobiológiaMycoplasma genitalium PCR (rezisztenciával pozitivitás esetén)60005
Mol. mikrobiológiaMycoplasma hominis PCR80005
Mol. mikrobiológiaNeisseria gonorrhoeae PCR60005
Mol. mikrobiológiaParvovírus B19 PCR120005
Mol. mikrobiológiaTreponema pallidum PCR160005
Mol. mikrobiológiaTrichomonas vaginalis PCR60005
Mol. mikrobiológiaUreaplasma Complex PCR60005
Mol. mikrobiológiaHPV Quant-15 PCR (15 genotípus)120005
Mol. mikrobiológiaHPV Quant-21 PCR (21 genotípus)160005
Mol. mikrobiológiaCervicitis panel (Chlamydia, Mycoplasma gen., Neisseria gon.)130005
Mol. mikrobiológiaFekély PCR alap (STD 2-es) (Treponema, HSV 1/2)180005
Mol. mikrobiológiaFekély PCR bővített panel (Treponema, HSV 1/2, Chlamydia)200005
Mol. mikrobiológiaNagy STD panel (Chlamydia, Mycoplasma gen., Ureaplasma, Neisseria, Trichomonas)220005
Mol. mikrobiológiaUrethritis (STD 4-es) panel (Chlamydia, Mycoplasma gen., Ureaplasma, Neisseria)140005
Mol. mikrobiológiaVaginitis/Vaginosis PCR (STD 3-as) panel (Trichomonas, Gardnerella/Atopobium)140005
Mol. mikrobiológiaSARS-CoV-2/Influenza A/B PCR170001-2
Magzati kockázatelemzés12. heti magzati kockázatelemzés160005
ImmunológiaAcetilkolin receptor elleni antitest110005-15
ImmunológiaANA (antinukleáris antitest) ELISA800011
ImmunológiaANA (antinukleáris antitest) Hep-2800011
ImmunológiaANA profil IgG (immunoblot, 18 paraméter)300006
ImmunológiaANCA (MPO és PR3)150008
ImmunológiaANCA profil (MPO, PR-3, elasztáz, stb.)2200010
ImmunológiaAnnexin V IgG70008
ImmunológiaAnnexin V IgM70008
ImmunológiaAnti C1q antitest90008
ImmunológiaAnti-CCP (anti-filaggrin)60006
ImmunológiaAnti-foszfolipid antitestek (kardiolipin, B2-GPI IgG, IgM)1600011
ImmunológiaAnti-MuSK antitest100005-15
ImmunológiaAnti-streptolizin O (ASO)25001
ImmunológiaAquaporin-4 elleni antitest140005-15
ImmunológiaASCA IgA60008
ImmunológiaASCA IgG60008
ImmunológiaAutoimmun bőrbetegségek antitestjei80006
ImmunológiaAutoimmun májprofil160006
ImmunológiaC1-észteráz inhibitor aktivitás100005-15
ImmunológiaC1-észteráz inhibitor koncentráció80005-15
ImmunológiaC3 komplement25004
ImmunológiaC4 komplement25004
ImmunológiaCelluláris immunstátusz350008
ImmunológiaCelluláris immunstátusz és NK funkció650008
ImmunológiaCH501000022
ImmunológiaCink-transzporter 8 antitest (ZnT8)120005-15
ImmunológiaCöliákia szűrés (tTg IgA, tTg IgG)800011
ImmunológiaDeamidált gliadin elleni antitest (IgA)110005-15
ImmunológiaDeamidált gliadin elleni antitest (IgG)110005-15
ImmunológiaDsDNS elleni antitest450011
ImmunológiaENA panel (ELISA)1500011
ImmunológiaEndomízium elleni antitestek (EMA) IgA/IgG700011
ImmunológiaEndotél elleni antitest80005-15
ImmunológiaEpidermális bazálmembrán elleni antitest140005-15
ImmunológiaFehérje azonosítása immunfixációval1700016
ImmunológiaFoszfatidilinozitol elleni IgG220005-15
ImmunológiaFoszfatidilinozitol elleni IgM220005-15
ImmunológiaFoszfatidilszerin IgG autoantitest70008
ImmunológiaFoszfatidilszerin IgM autoantitest70008
ImmunológiaGangliozid autoantitest profil2200018
ImmunológiaGlutamát-dekarboxiláz (GAD) elleni antitest100005-15
ImmunológiaHarántcsíkolt izom elleni antitest80005-15
ImmunológiaHiszton elleni antitest80005-15
ImmunológiaIA-2 antitest (tirozinfoszfatáz)100005-15
ImmunológiaIgA25003
ImmunológiaIgG25003
ImmunológiaIgG alosztályok (1-4)240005-15
ImmunológiaIgM25003
ImmunológiaIntrinzik faktor elleni antitest100005-15
ImmunológiaInzulin elleni antitest100008
ImmunológiaMellékvesekéreg elleni antitest100005-15
ImmunológiaMielin oligodendrocita glikoprotein (MOG) antitest160005-15
ImmunológiaNK lymphocyta funkció450006
ImmunológiaOnkoneuronális antitestek2600018
ImmunológiaPankreász szigetsejt elleni antitest (ICA)100005-15
ImmunológiaPetefészek szteroidtermelő sejtek elleni antitest100005-15
ImmunológiaProtrombin elleni antitest70008
ImmunológiaReuma faktor (RF)30001
ImmunológiaSpermium elleni antitest120005-15
ImmunológiaSzérum elektroforézis (ELFO)50006
ImmunológiaSzövetspecifikus autoantitestek (AMA, ASMA, stb.)100006
ImmunológiaSzteroid-17-alfa-hidroxiláz antitest100005-15
ImmunológiaSzteroid-21-hidroxiláz antitest100005-15
ImmunológiaTH1-TH2 citokin dominancia500006
ImmunológiaTNF-alfa120005-15
ImmunológiaTriptáz120005-15
ImmunológiaTSH receptor elleni antitest (TRAK)70005
ImmunológiaZonulin (szérum)3500018
Vitaminok, nyomelemek1,25-dihidroxi-D3 vitamin170005-15
Vitaminok, nyomelemekA vitamin110005-15
Vitaminok, nyomelemekÁsványi anyag profil (Mg, Se, Zn, Cr, stb.)6000018
Vitaminok, nyomelemekB1 vitamin140005-15
Vitaminok, nyomelemekB12 vitamin45001-2
Vitaminok, nyomelemekB2 vitamin140005-15
Vitaminok, nyomelemekB3 vitamin200005-15
Vitaminok, nyomelemekB5 vitamin (pantoténsav)220005-15
Vitaminok, nyomelemekB6 vitamin140005-15
Vitaminok, nyomelemekCink (szeminális plazma)100005-15
Vitaminok, nyomelemekCink (Zn) - vérből80005-15
Vitaminok, nyomelemekC-vitamin220005-15
Vitaminok, nyomelemekD-vitamin (25-OH)60001-2
Vitaminok, nyomelemekE vitamin110005-15
Vitaminok, nyomelemekFolsav45001-2
Vitaminok, nyomelemekH vitamin120005-15
Vitaminok, nyomelemekHolo-transzkobalamin (aktív B12)140005-15
Vitaminok, nyomelemekJód200005-15
Vitaminok, nyomelemekK vitamin140005-15
Vitaminok, nyomelemekKoenzim Q10140005-15
Vitaminok, nyomelemekÓlom100005-15
Vitaminok, nyomelemekRéz (Cu) szérum80005-15
Vitaminok, nyomelemekSzelén100005-15
Vitaminok, nyomelemekSzelén (teljes vér)100005-15
Vitaminok, nyomelemekSzuperoxid dizmutáz1500018
Vitaminok, nyomelemekToxikus fémek profilja vérből (Al, As, Hg, Pb, stb.)7000018
SzékletvizsgálatokEpesav (széklet)120005-15
SzékletvizsgálatokKalprotektin100005
SzékletvizsgálatokM2-PK (széklet)170005-15
SzékletvizsgálatokPankreász specifikus elasztáz (széklet)170005-15
SzékletvizsgálatokSzéklet vér 1 (immuno)30001-2
SzékletvizsgálatokZonulin (széklet)250005-15
AllergiaLTT fémekre11900011
AllergiaLTT fogászati fémekre, kerámiára, cementre9900011
AllergiaLTT titánötvözetekre6900011
AllergiaTotál IgE50006
AllergiaAllergiapanel, rovarok - 4 allergén16 9005
AllergiaInhalatív allergiapanel, állatok - 9 allergén16 9005
AllergiaInhalatív allergiapanel, penész és por - 9 allergén16 9005
AllergiaInhalatív allergiapanel, pollenek - 19 allergén26 9005
AllergiaNutritív allergiapanel - 26 allergén26 9005
AllergiaNutritív allergiapanel, húsok - 9 allergén16 9005
AllergiaEgyedi allergének22505
AllergiaInhalatív allergiapanel - teljes, 37 allergén320005
AllergiaNutritív allergiapanel - teljes, 34 allergén36 0005
AllergiaVegyes allergiapanel - 20 allergén26 9005
AllergiaALEX teljes panel - 295 allergén13000011
AllergiaAlma (rMal d1, rMal d3)140005-15
AllergiaBúza (rTri a14, Omega-5-gliadin stb.)200005-15
AllergiaDió (rJug r1, rJug r3)140005-15
AllergiaFöldimogyoró (rAra h1, h2, h3, stb.)420005-15
AllergiaMogyoró (rCor a14, a1, a8, a9)220005-15
AllergiaŐszibarack (rPru p1, p3, p4)180005-15
AllergiaSzójabab (rGly m4, nGly m5, nGly m6)200005-15
AllergiaTehéntej (Alfa-laktalbumin, Béta-laktoglobulin, Kazein)200005-15
AllergiaTojásfehérje (Ovomucoid, Ovalbumin, Conalbumin)200005-15
AllergiaNyírfa (PR-10-Protein, Profilin, stb.)240005-15
AllergiaParlagfű (Pektát-liáz)80005-15
AllergiaBromelain - CCD marker nMUX F360005-15
IntoleranciaHisztamin intolerancia (DAO)200005-15
IntoleranciaTáplálékintolerancia (IgG) panel (108)729006
IntoleranciaTáplálékintolerancia (IgG) panel (220+) - dietetikai tan.8990011
IntoleranciaTáplálékintolerancia (IgG) panel (46)429005
VizeletvizsgálatokTeljes vizelet (általános + üledék)16001
VizeletvizsgálatokVizelet amiláz7001
VizeletvizsgálatokVizelet fehérje3001-2
VizeletvizsgálatokVizelet fehérje (gyűjtött)3001-2
VizeletvizsgálatokVizelet foszfát3001
VizeletvizsgálatokVizelet foszfát (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet glükóz3001
VizeletvizsgálatokVizelet glükóz (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet húgysav3001
VizeletvizsgálatokVizelet húgysav (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet kálcium3001
VizeletvizsgálatokVizelet kálcium (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet kálium3001
VizeletvizsgálatokVizelet kálium (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet karbamid3001
VizeletvizsgálatokVizelet karbamid (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet klorid3001
VizeletvizsgálatokVizelet klorid (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet kreatinin4001
VizeletvizsgálatokVizelet kreatinin (gyűjtött)4001
VizeletvizsgálatokVizelet magnézium (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet mikroalbumin20001-2
VizeletvizsgálatokVizelet mikroalbumin (gyűjtött)20001-2
VizeletvizsgálatokVizelet nátrium3001
VizeletvizsgálatokVizelet nátrium (gyűjtött)3001
VizeletvizsgálatokVizelet porfirin frakciók2800018
VizeletvizsgálatokVizelet porfobilinogén2800018
VizeletvizsgálatokVizelet réz ürítés2000015
Molekuláris genetikaCBS 844ins68 mutáció2500013
Molekuláris genetikaCFTR gén 36 leggyakoribb mutációja10000016
Molekuláris genetikaColonAiQ (kolorektális rák rizikó)6000015
Molekuláris genetikaCöliákia genetikai vizsgálata3600013
Molekuláris genetikaFaktor V (FV) / Leiden mutáció1700011
Molekuláris genetikaHagyományos kariotipizálás6500021
Molekuláris genetikaHemokromatózis panel (HFE C282Y, H63D)2600013
Molekuláris genetikaHLA B273000013
Molekuláris genetikaLaktóz-intolerancia (LCT 13910 C/T)1600011
Molekuláris genetikaMTHFR gén A1298C mutáció1600011
Molekuláris genetikaMTHFR gén C677T mutáció1600011
Molekuláris genetikaPAI-1 gén polimorfizmus2200016
Molekuláris genetikaProtrombin gén (FII) G20210 mutáció1600011
Molekuláris genetikaTrombózis mutáció panel (3)3600011
Molekuláris genetikaTrombózis mutáció panel (4)4400011
Molekuláris genetikaTrombózis mutáció panel (5)6300016
Molekuláris genetikaY-kromoszóma mikrodeléció9900016
Vércsoport szerológiaVércsoport és ellenanyagszűrés140002
Vizsgálati csomagokVitalitás-csomag (20 paraméter)79001
Vizsgálati csomagokVitalitás plusz-csomag (34 paraméter)239002
Vizsgálati csomagokPSA-csomag (21 paraméter)109002
Vizsgálati csomagokPáros-csomag (2x34 paraméter)449002
Vizsgálati csomagokD-vitamin-csomag (21 paraméter)109001-2
Vizsgálati csomagokBabatervező-csomag (41 paraméter)449001-2
Vizsgálati csomagokHelló Bébi-csomag I. trimeszter (41 paraméter)519004-5
Vizsgálati csomagokHelló Bébi-csomag II. trimeszter (29 paraméter)129001
Vizsgálati csomagokHelló Bébi-csomag III. trimeszter (31 paraméter)249002
Vizsgálati csomagokPajzsmirigy alap-csomag (24 paraméter)149001-2
Vizsgálati csomagokPajzsmirigy plusz-csomag (29 paraméter)3690015
Vizsgálati csomagokPoszt-COVID vizsgálati csomag (27 paraméter)219001
Vizsgálati csomagokPoszt-COVID plusz csomag (30 paraméter)329001
Vizsgálati csomagokSzenior-csomag férfiaknak (41 paraméter)399002
Vizsgálati csomagokSzenior-csomag nőknek (41 paraméter)399002
Vizsgálati csomagokTumor-csomag férfiaknak (25 paraméter)219002
Vizsgálati csomagokTumor-csomag nőknek (25 paraméter)319003
Vizsgálati csomagokPCOS-csomag (38 paraméter)6590015
Vizsgálati csomagokInzulinrezisztencia-csomag (21 paraméter)239002
Vizsgálati csomagokCsontritkulás-csomag (25 paraméter)299005
Vizsgálati csomagokHajhullás csomag férfiaknak (35 paraméter)849008
Vizsgálati csomagokHajhullás csomag nőknek (43 paraméter)9990010
Vizsgálati csomagokAfter Party csomag (4 paraméter)189005-7
Vizsgálati csomagokAfter Party plusz csomag (24 paraméter)259005-7
Vizsgálati csomagokSport csomag férfiaknak (41 paraméter)399001-2
Vizsgálati csomagokSport csomag nőknek (36 paraméter)359001-2
Mintavételi díjakMintavételi és adminisztrációs díj3000-
Mintavételi díjakGlükózterhelés (2 pontos)1500-
Mintavételi díjakGlükózterhelés (3 pontos)3000-
Mintavételi díjakGlükózterhelés (4 pontos)4500-
Mintavételi díjakGlükózterhelés (5 pontos)6000-
Légúti, azaz inhalatív allergiapanelek:
 
Rovarcsípéssel összefüggő allergiapanel:
 
Táplálék, azaz nutritív allergiapanelek:
 
Vegyes allergiapanelek:

Árlista letöltése PDF-ben

Multiplex-allergiateszt

Az allergiapanelek összetétele:

 
Inhalatív allergiapanel, penész és por – 9 allergén
KódNév
D1Dermatophagoides pteronyssinus (házipor atka)
D2Dermatophagoides farinae (házipor atka)
H1Házipor
I6Csótány
M1Ecsetpenész
M2Korompenész
M3Kannapenész
M5Élesztőgomba
M6Konídiumos gomba
poratka (pixabay)
 
Inhalatív allergiapanel, állatok – 9 allergén
KódNév
E1Macska szőr/hám
E3Lószőr
E4Szarvasmarha szőr
E5Kutyaszőr
E6Tengerimalac hám
E82Nyúl hám
E84Aranyhörcsög hám
E87Patkány
E88Egér
kutya-macska (pixabay)
 
Inhalatív allergiapanel, pollenek – 19 allergén
KódNév
W1Parlagfű
W6Fekete üröm
W9Lándzsás útifű
W10Fehér libaparéj
W11Ballagófű
T1Juhar
T2Éger
T3Nyír
T4Mogyoró
T5Bükkfa
T7Tölgy
T10Diófa
T12Fűz
G1Illatos borjúpázsit
G5Angol perje
G6Réti komócsin
G12Termesztett rozs
G13Pelyhes selyemperje
GP5Fűkeverék
mogyoró virág (pixabay)
 
Allergiapanel, rovarok – 4 allergén
KódNév
I1Háziméh
I3Darázs
I4Papírdarázs
I75Lódarázs
darázs (pixabay)
 
Nutritív allergiapanel – 26 allergén
KódNév
F13Földimogyoró
F17Mogyoró
F18Paradió
F20Mandula
F36Kókuszdió
F4Búza
F7Zab
F8Kukorica
F10Szezámmag
F11Hajdina
F1Tojásfehérje
F2Tehéntej
F3Tőkehal
F14Szója
F33Narancs
F49Alma
F92Banán
F95Őszibarack
F25Paradicsom
F31Sárgarépa
F35Burgonya
F47Fokhagyma
F84Kiwi
F89Mustár
F91Mangó
F210Ananász
élelmiszerek (pixabay)
 
Nutritív allergiapanel, húsok – 9 allergén
KódNév
F3Tőkehal
F24Garnélarák
F37Kék kagyló
F40Tonhal
F41Lazac
F26Disznóhús
F27Marhahús
F83Csirkehús
F88Birkahús
hús (pixabay)
 
Vegyes allergiapanel – 20 allergén
KódNév
D1Dermatophagoides pteronyssinus (házipor atka)
D2Dermatophagoides farinae (házipor atka)
H1Házipor
I6Csótány
W1Parlagfű
W6Fekete üröm
W9Lándzsás útifű
W10Fehér libaparéj
W11Ballagófű
T2Éger
T3Nyír
T4Mogyoró
T7Tölgy
T12Fűz
GP5Fűkeverék
F13Földimogyoró
F1Tojásfehérje
F2Tehéntej
F3Tőkehal
F14Szója

A FOODTEST 200+ a jelenleg elérhető legkorszerűbb ételintolerancia vizsgálat.

Sok esetben az egyetlen lehetőség, hogy kiderítse, panaszait valamilyen étel okozza-e. Az ételintolerancia népbetegség, minden harmadik embert érint, gyermekeknél még gyakoribb. Sokszor mégsem jut eszünkbe, hogy tüneteink mögött ételérzékenység állhat.

Emésztési probléma, bőrtűnet, súlyprobléma gyötri, de az eddigi vizsgálatok nem találtak semmit? Akkor mindenképpen érdemes ételérzékenységre gyanakodni és elvégezni egy FOODTEST 200+ tesztet.

Az allergiával ellentétben az intolerancia tünetei az étel elfogyasztása után nem azonnal jelentkeznek, hanem hosszabb idő alatt alakulnak ki. Ezért laboratóriumi diagnosztika nélkül szinte lehetetlen meghatározni a pontos kiváltó okot.

A FOODTEST 200+ eredményeinek segítségével hatékony diétát végezhet, mely megszűnteti panaszait. A diéta összeállításához professzionális segítséget adunk.

A FOODTEST 200+ néhány csepp vérmintából több, mint 220 féle élelmiszer fehérje ellen termelt IgG antitest mennyiségét mutatja ki. Fehérjechip alapú laboratóriumi vizsgálat, mely számszerű értékekkel mutatja, mely ételekre milyen mértékben érzékeny Ön.

A vizsgálat ára: 79 900 Ft

Diagnosztikai vizsgálat csomagok:

Afterparty Plusz-csomag

A csomag ára:

Ft

24 paraméter
Afterparty csomagunkat kiegészítettük olyan vizsgálatokkal, melyek által meggyőződhet a szervezetében zajló alapvető funkciókról és anyagcsere folyamatokról.

Afterparty csomag

A csomag ára:

Ft

4 paraméter
Azoknak a pácienseknek ajánljuk, akiknél fennáll a lehetősége a szexuális úton, illetve vérrel terjedő fertőzéseknek a közelmúltban történt védekezés nélküli szexuális kapcsolat, vagy tűszúrás (pl. tetoválás, piercing) következtében.

Prosztata (PSA) – csomag

A csomag ára:

Ft

21 paraméter
A csomagot ajánljuk minden 45 év feletti férfinak, illetve azoknak, akiknél nehezen induló, fájdalmas és/vagy gyakori vizeletürítés, gyenge vizeletsugár áll fenn.

Hajhullás csomag nőknek

A csomag ára:

Ft

43 paraméter
Amennyiben szeretné laboratóriumi oldalról kideríteni, mely okok állhatnak hajhullásos tünetének hátterében.

Hajhullás alatt a napi átlagosan 80-100 hajszálnál nagyobb veszteséget értjük, illetve ha a kihullott hajszálak helyére nem nő újabb.

Számos tényező, betegség húzódhat meg a tünet hátterében; a leggyakoribb, laboratóriumi módszerekkel kimutatható okokat vizsgálja csomagunk.

Tumor-csomag férfiaknak

A csomag ára:

Ft

25 paraméter
Fériaknak, akiknek a családi kórelőzményében szerepel tumoros megbetegedés, illetve panaszaik, tüneteik hátterében felmerül ennek lehetősége.

Tumor-csomag nőknek

A csomag ára:

Ft

25 paraméter
Hölgyeknek, akiknek a családi kórelőzményében szerepel tumoros megbetegedés, illetve panaszaik, tüneteik hátterében felmerül ennek lehetősége.

Poszt-COVID vizsgálati csomag

A csomag ára:

Ft

27 paraméter
Átesett a koronavírus fertőzésen és korábban nem tapasztalt panaszai vannak.

Poszt-COVID plusz csomag

A csomag ára:

Ft

30 paraméter
Átesett a koronavírus fertőzésen és panaszai vannak illetve tudni szeretné ellenanyag szintjét is.

Csontritkulás-csomag

A csomag ára:

Ft

25 paraméter
50 éves kor felett, következő kockázati tényezőkkel: hölgyeknél menopauza; alacsony testsúly; mozgásszegény életmód; dohányzás; túlzott, rendszeres alkoholfogyasztás; cukorbetegség; pajzsmirigy funkció zavara; kalciumban és D-vitaminban szegény étrend; bizonyos gyógyszerek szedése: pl. szteroidok, gyomorsavcsökkentő szerek, antiepileptikumok, egyes vízhajtók.

Általános tanácsaink

  • A vérvétel előtti napon figyeljen arra, hogy bőséges legyen a folyadékbevitele.

  • A vérvételt megelőzően 10-12 órával étkezzen utoljára (kerülni kell a magas fehérje tartalmú, zsíros ételeket).

  • A mintavétel reggelén javasolt bőségesen szénsavmentes vizet fogyasztani – a koffeintartalmú italok (kávé, tea, energiaital) kifejezetten nem ajánlottak.

  • Fél órával a mintavétel előtt érdemes normál mértékben szénsavmentes vizet fogyasztani.
  • A szokásosan szedett gyógyszerek a mintavétel reggelén bevehetőek, kivéve, ha a kezelőorvos erről másképpen dönt.

  • A vérvételre általában a reggel 7 és 9 óra közötti időtartam a legalkalmasabb.

  • 24 órával a vizsgálat előtt lehetőleg ne fogyasszon alkoholt, mert egyes vizsgálatok értékét megváltoztatja, ahogyan a dohányzás is, így az is kerülendő.

  • 24 órával a vizsgálat előtt az erős fizikai megterhelést (megeröltető fizikai munka, intenzív edzés) kerülni kell.

  • Nők esetében a menstruációs ciklust is figyelembe kell venni befolyásolt vizsgálatoknál.

Kérjen időpontot még ma!

Könnyen és gyorsan időpontot foglalhat nálunk telefonon vagy online.
Csak válassza ki a megfelelő szolgáltatást, és kérjen időpontot a kényelmes kezeléshez.
Bármikor rendelkezésére állunk a megfelelő időpont megtalálásában.

További szolgáltatásaink

Klinikai kémia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Fruktózamin 1.400 3
Glükóz 200 1
Hemoglobin A1c (HbA1c) 3.800 1-2
Alkalikus foszfatáz 200 1
Direkt bilirubin 200 1
Gamma GT (GGT) 200 1
GOT (ASAT) 200 1
GPT (ALAT) 200 1
Laktát-dehidrogenáz (LDH) 200 1
Pszeudo-kolinészteráz 650 3
Totál bilirubin 200 1
Húgysav 200 1
Karbamid 200 1
Kreatinin 300 1
Amiláz 500 1
Lipáz 650 1
Foszfát (P) 200 1
Kalcium (Ca) 200 1
Kálium (K) 200 1
Klorid (Cl) 200 1
Magnézium (Mg) 200 1
Nátrium (Na) 200 1
Albumin 200 1
Alfa1-antitripszin 3.600 10
C reaktív protein (CRP) 1.300 1
C reaktív protein ultraszenzitív (hsCRP) 1.300 1
Cöruloplazmin 4.000 5-15
Haptoglobin 4.000 5-15
Összfehérje 200 1
Ferritin 2.800 1
Szolubilis transzferrin receptor 5.800 5-15
Transzferrin 750 1
Vas (Fe) 200 1
HDL-koleszterin 500 1
Koleszterin 200 1
LDL-koleszterin 700 1
Trigliceridek 200 1
Aminosav differenciálás 22.000 5-15
Apolipoprotein A1 5.800 5-15
Apolipoprotein A2 5.800 5-15
Apolipoprotein B 5.800 5-15
Cisztatin C 5.800 5-15
CK-izoenzimek 10.000 5-15
CK-MB koncentráció 2.200 1
Csontspecifikus alkalikus foszfatáz (BAP) 11.000 5-15
Epesav 7.000 1
Eritropoetin 12.000 5-15
Fenilalanin 7.000 5-15
Homocisztein 9.500 5
Interleukin-6 (IL-6) 12.000 5-15
Kreatin-kináz (CK) 300 1
Lipid protein profil (LIPODENS) 36.000 5-15
Lipoprotein (a) 7.000 5-15
NT-proBNP 12.000 5-15
Omega-zsírsav profil 10.000 5-15
Pankreász specifikus elasztáz (szérum) 11.000 5-15
Prokalcitonin 12.000 2
SFLT1-PLGF arány 36.000 5-15
Szérum Amiloid A (SAA) 6.500 5-15
Szérum ozmolalitás 1.500 5-15
Troponin-I (hs-cTnI) 5.500 1
Vitaminok, nyomelemek
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
1,25-dihidroxi-D3 vitamin 16.000 5-15
A vitamin 11.000 5-15
B1 vitamin 13.000 5-15
B12 vitamin 3.700 1-2
Holo-transzkobalamin (aktív B12 vitamin) 12.000 5-15
B2 vitamin 13.000 5-15
B3 vitamin 20.000 5-15
B5 vitamin 22.000 5-15
B6 vitamin 13.000 5-15
Cink (szeminális plazma) 5.000 5-15
Cink (Zn) 4.000 5-15
C-vitamin 22.000 5-15
D-vitamin (25OH) 4.800 1-2
E vitamin 11.000 5-15
Folsav 3.700 1-2
H vitamin 11.000 5-15
Jód 20.000 5-15
K vitamin 13.000 5-15
Koenzim Q10 13.000 5-15
Ólom (Pb) 9.000 5-15
Réz (Cu) szérumból 4.000 5-15
Szelén 9.000 5-15
Székletvizsgálatok
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Bélrendszeri mikrobiom vizsgálat 60.000 26
Epesav (széklet) 10.000 5-15
Kalprotektin 10.000 5
M2-PK 17.000 5-15
Pankreász specifikus elasztáz (széklet) 17.000 5-15
Széklet vér 1 2.800 1-2
Zonulin (széklet) 17.000 5-15
Gyógyszerszint
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Ciklosporin A 7.000 5-15
Digoxin 5.800 5-15
Karbamazepin 5.800 5-15
Lítium (Li) 2.000 5-15
Valproinsav 6.000 5-15
Allergia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Totál IgE 4.000 6
——- ALLERGIA PANELEK ——- 0 ——-
Inhalatív allergiapanel, pollenek – 19 allergén 17.000 5
Inhalatív allergiapanel, penész és por – 9 allergén 9.000 5
Inhalatív allergiapanel, állatok – 9 allergén 9.000 5
Inhalatív allergiapanel – teljes, 37 allergén 32.000 5
Nutritív allergiapanel – 26 allergén 19.000 5
Nutritív allergiapanel, húsok – 9 allergén 9.000 5
Nutritív allergiapanel – teljes, 34 allergén 25.000 5
Vegyes allergiapanel – 20 allergén 22.000 5
Allergiapanel, rovarok – 4 allergén 9.000 5
ALEX allergiapanel – 295 allergén 79.900 11
——- MOLEKULÁRIS ALLERGIA PANELEK ——- 0 ——-
Alma (rMal d1, rMal d3) 11.000 5-15
Búza (rTri a14, Omega-5-gliadin, Alfa-, béta-, gamma-, omega-gliadin) 17.000 5-15
Dió (rJug r1, rJug r3) 11.000 5-15
Földimogyoró (rAra h1, rAra h2, rAra h3, rAra h8, rAra h9, rBet v1, nMux f3) 40.000 5-15
Mogyoró (rCor a14, rCor a1, rCor a8, rCor a9) 22.000 5-15
Őszibarack (rPru p1, rPru p3, rPru p4) 17.000 5-15
Szójabab (rGly m4, nGly m5, nGly m6) 17.000 5-15
Tehéntej (Alfa-laktalbumin, Béta-laktoglobulin, Kazein) 17.000 5-15
Tojásfehérje (Ovomucoid, Ovalbumin, Conalbumin) 17.000 5-15
Nyírfa (PR-10-Protein, Profilin és polcalcin, rBet v6) 22.000 5-15
Parlagfű (Pektát-liáz) 5.800 5-15
Bromelain – CCD marker nMUX F3 5.800 5-15
——- LIMFOCITA TRANSZFORMÁCIÓS TESZTEK ——- 0 ——-
LTT fémekre (Kizárólag kijelölt budapesti vérvételi pontokon!) 77.000 11
LTT titánötvözetekre (Kizárólag kijelölt budapesti vérvételi pontokon!) 48.000 11
Speciális allergia LTT teszt fogászati fémekre, kerámiára és cementre (Kizárólag kijelölt budapesti vérvételi pontokon!) 79.000 11
Intolerancia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Táplálékintolerancia (IgG) panel (46 tápanyag) 34.000 5
Táplálékintolerancia (IgG) panel (108 tápanyag) 59.000 6
Táplálékintolerancia (IgG) panel (220) – Ingyenes dietetikai tanácsadással 84.900 11
FOX intolerancia panel – 287 allergén 79.900 11
Hisztamin intolerancia (DAO) 13.000 5-15
Hematológia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Retikulocita 2.000 1
Vérkép 800 1
Vörösvérsejt süllyedés 1.200 1
Hemosztázis
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Aktivált parciális tromboplasztin idő (APTI) 800 1
Antitrombin III 4.000 5-15
Anti-Xa (LMW-Heparin) 10.000 5-15
APC-rezisztencia 7.000 10
D-dimer 6.000 1
Faktor VIII 10.000 5-15
Faktor XIII 6.000 5-15
Fibrinogén 1.200 1
Lupusz antikoaguláns 12.000 5-15
Protein C aktivitás 12.000 5-15
Protein S aktivitás 12.000 5-15
Protrombin (INR) 800 1
Szabad protein S antigén 22.000 5-15
Trombin idő 800 1
Von Willebrand faktor antigén (vWF Ag) 22.000 5-15
Von Willebrand faktor multimer analízis 57.000 5-15
Endokrinológia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
17-OH progeszteron 5.000 10
5-HIAA (vizelet) 22.000 5-15
ACTH 5.500 5
Adiponektin 17.000 5-15
Aldoszteron 11.000 5-15
Androsztendion 5.500 5
Anti-Müllerian hormon (AMH) 10.000 3
Anti-tireoglobulin (anti-TG) 3.300 1-2
Anti-TPO 3.300 1-2
Béta-crosslaps (kollagén keresztkötés) 6.500 5
C-peptid 5.500 5
CT-pro-ADH (kopeptin) 11.000 5-15
DHEA-szulfát (DHEAS) 3.800 1-2
Dihidro-tesztoszteron 22.000 5-15
Dopamin 8.000 5-15
Follikulus stimuláló hormon (FSH) 3.300 1-2
Gasztrin 11.000 5-15
HCG (humán korion-gonadotropin) 3.300 1-2
Hisztamin 19.000 5-15
Inhibin B 17.000 5-15
Inzulin 3.400 1-2
Inzulinszerű növekedési faktor (IGF-1) 10.000 5-15
Kalcitonin 5.500 5
Kortizol (nyál) 12.000 5-15
Kortizol (szérum) 3.300 1-2
Leptin 11.000 5-15
Luteinizáló hormon (LH) 3.300 1-2
Makroprolaktin 6.000 5
Melatonin 26.000 5-15
Növekedési hormon (hGH) 5.000 5
Oszteokalcin 5.500 5
Ösztradiol (E2) 3.300 1-2
Parathormon (PTH) 5.500 1-2
Progeszteron 3.300 1-2
Prolaktin 3.300 1-2
Renin 11.000 5-15
Reverz T3 (rT3) 8.000 15
SHBG 3.300 1-2
Szabad és biológiailag aktív tesztoszteron (totál tesztoszteron, SHBG, albumin méréssel együtt) 6.800 1-2
Szabad T3 (fT3) 2.800 1-2
Szabad T4 (fT4) 2.800 1-2
Szerotonin 22.000 5-15
Tireoglobulin 3.800 1-2
Totál tesztoszteron 3.300 1-2
TSH 2.200 1-2
Molekuláris genetika
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
BRCA Complete – öröklődő emlő- és petefészekrák komplex genetika (NGS + MLPA) 260.000 31
BRCA Focus – öröklődő emlő- és petefészekrák genetika 130.000 31
CFTR gén 36 leggyakoribb (hot-spot) mutációja 100.000 16
Cöliákia genetikai vizsgálata 36.000 13
HLA B27 30.000 13
Faktor V (FV) / Leiden mutáció 14.000 11
Laktóz-intolerancia (LCT 13910 C/T) 14.000 11
MTHFR A1298C mutáció 14.000 11
MTHFR C677T mutáció 14.000 11
Protrombin gén (FII) G20210 mutáció 14.000 11
Trombózis mutáció panel 30.000 11
Wilson-kór – H1069Q mutáció 36.000 11
Y-kromoszóma mikrodeléció 90.000 16
Vizeletvizsgálatok
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Teljes vizelet (általános és üledék) 1.300 1
Vizelet amiláz 500 1
Vizelet fehérje 200 1-2
Vizelet fehérje (gyűjtött vizeletből) 200 1-2
Vizelet foszfát 200 1
Vizelet foszfát (gyűjtött vizeletből) 200 1
Vizelet glükóz 200 1
Vizelet glükóz (gyűjtött vizeletből) 200 1
Vizelet húgysav 200 1
Vizelet húgysav (gyűjtött vizeletből) 200 1
Vizelet kalcium 200 1
Vizelet kalcium (gyűjtött vizeletből) 200 1
Vizelet kálium 200 1
Vizelet kálium (gyűjtött vizeletből) 200 1
Vizelet karbamid 200 1
Vizelet karbamid (gyűjtött vizeletből) 200 1
Vizelet klorid 200 1
Vizelet klorid (gyűjtött vizeletből) 200 1
Vizelet kreatinin 300 1
Vizelet kreatinin (gyűjtött vizeletből) 300 1
Vizelet magnézium (gyűjtött vizeletből) 200 1
Vizelet mikroalbumin 1.200 1-2
Vizelet mikroalbumin (gyűjtött vizeletből) 1.200 1-2
Vizelet nátrium 200 1
Vizelet nátrium (gyűjtött vizeletből) 200 1
Tumormarkerek
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Alfa-fötoprotein (AFP) 2.800 1-2
Béta-2-mikroglobulin 5.800 5-15
CA 125 5.200 1-2
CA 15-3 5.200 1-2
CA 19-9 5.200 1-2
CA 50 12.000 5-15
CA 72-4 6.000 5
CEA 3.800 1-2
Cyfra 21-1 10.000 5
HE4 + CA 125 ROMA score számítással 13.000 3
Kromogranin A 17.000 5-15
M2-PK (plazma) 17.000 5-15
Neuronspecifikus enoláz (NSE) 8.000 5
Prosztata specifikus antigén (PSA) 3.500 1-2
S100 protein 10.000 5-15
SCC 10.000 5-15
Szabad PSA (fPSA) 4.700 1-2
Szöveti polipeptid antigén (TPA) 10.000 5-15
Fertőzés Szerológia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Anti-HBc IgM antitest 5.000 5
Anti-HBs antitest + HBsAg 7.000 5
Hepatitis A vírus elleni antitestek (összellenanyag, reaktivitás esetén IgM meghatározás) 6.000 5
Hepatitis A friss fertőzés (HAV-IgM) 4.500 5
Hepatitis A vírus elleni antitestek (IgM+IgG) 6.000 5
Hepatitis B vírus s. antigén (HBsAg) 4.000 5
Hepatitis B vírus e. antigén (HBeAg) 8.500 5-15
Anti-HBe antitest 8.000 5-15
Hepatitis C vírus elleni antitest (IgG) 6.000 5
Borrelia burgdorferi elleni antitestek (IgG, IgM) – reaktivitás esetén megerősítés immunoblottal 14.000 8
Borrelia antitestek (IgG, IgM) + Western blot 14.000 15
Chlamydia pneumoniae elleni antitestek 12.000 6
Chlamydia trachomatis elleni antitestek 10.000 6
Cytomegalovírus (CMV) elleni antitestek (IgG, IgM) 10.000 5
Epstein-Barr vírus (EBV) elleni antitestek (IgM, VCA IgG, EBNA IgG) 11.000 5
Helicobacter pylori elleni antitest (IgG) 5.000 5
Herpes simplex vírus (HSV) 1,2 elleni antitestek (IgG, IgM) 12.000 6
HIV-1,2 elleni antitestek, HIV 1 antigén 6.500 5
Morbilli (kanyaró) elleni antitest (IgG) 8.000 5-15
Parvovírus B19 elleni antitestek (IgG, IgM) 16.000 5-15
RPR, TPHA (szifilisz szerológia) 4.000 5
Rubeola védettség (IgG) 6.000 6
Rubeola vírus elleni antitestek (IgG, IgM) 10.000 6
SARS-CoV-2 IgG (1st IS) antitest 8.000 1-2
SARS-CoV-2 Specifikus T-sejtes immunitás 36.000 6
Toxocara elleni antitest 11.000 5-15
Toxoplasma gondii elleni antitestek (IgG, IgM) 8.000 5
Treponema pallidum ellenanyag megerősítése (immunoblot) 22.000 10
Varicella-zoster vírus elleni antitest (IgG) 7.000 6
Varicella-zoster vírus elleni antitestek (IgG, IgM) 10.000 6
Hepatitis B vírus (HBV) csomag: HBsAg, anti-HBs, anti-HBc 12.000 5
TORCH csomag (alap): CMV, HSV, Rubeola, Toxoplasma 33.000 5
TORCH csomag (teljes): CMV, HSV, Rubeola, Toxoplasma, Parvovírus, VZV, Treponema 60.000 5-15
Vércsoport szerológia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Vércsoport és ellenanyagszűrés 14.000 2
Mikrobiológia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
B csoportú Streptococcus szűrő és rezisztencia vizsgálat 5.000 2-4
Baktérium tenyésztés és rezisztencia vizsgálat (aerob+anaerob) 10.000 2-4
Baktérium tenyésztés és rezisztencia vizsgálat (aerob+gomba) 6.000 2-4
MRSA szűrővizsgálat (orr, torok) 6.000 2-4
Sarjadzó gomba tenyésztése bakteriológia nélkül 7.000 1
Széklet munkaalkalmassági vizsgálata 8.000 2-4
Széklettenyésztés bakteriológiai tenyésztése (Salmonella, Shigella, Yersinia, Campylobacter, E. coli) 8.000 2-4
Calicivírus/Norovírus antigén kimutatása székletből 12.000 1
Clostridium difficile AG és toxin kimutatása székletből 9.000 1
Féregpete kimutatás mikroszkópos vizsgálattal 9.000 2-4
Helicobacter pylori antigén kimutatása székletből 5.500 1
Kenet festése, értékelése (hüvely, húgycső) 2.500 1-2
Körömkaparék gomba vizsgálata: sarjadzó és fonalas gombák tenyésztése 15.000 20
Legionella antigén kimutatása vizeletmintából 9.000 1
Neisseria gonorrhoeae tenyésztés genitális váladékból rezisztenciával 7.000 2-6
Protozoon kimutatása székletből (Giardia, Entamoeba, Cryptosporidium) 10.000 1
Rotavírus/Adenovírus antigén kimutatása székletből 7.000 1
Streptococcus pneumoniae kimutatása vizeletből 7.000 1
Molekuláris mikrobiológia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Aptima mRNS HPV szűrés 10.000 5
Aptima mRNS HPV genotipizálás (16,18/45) 10.000 5
Aptima mRNS HPV szűrés + szükség esetén genotipizálás (16, 18/45) 15.000 5
Chlamydia trachomatis PCR 6.000 8
Gardnerella vaginalis/Atopobium vaginae PCR 12.000 6
Herpes simplex (HSV) PCR 7.000 6
HPV Quant-21 PCR (21 genotípus DNS alapú kimutatása kópiaszám meghatározással) 25.000 6
Hüvelyi mikrobiom vizsgálat 72.000 26
Mycoplasma genitalium PCR 6.000 6
Mycoplasma hominis PCR 12.000 6
Neisseria gonorrhoeae PCR 6.000 6
SARS-CoV-2 PCR 17.000 1-2
STD 2-es panel (Treponema pallidum, HSV 1/2) 10.000 6
STD 3-as panel (Trichomonas, Gardnerella, Atopobium) 12.000 6
STD 4-es panel (Chlamydia trachomatis, Mycoplasma genitalium, Ureaplasma, Neisseria gonorrhoeae) 16.000 6
STD 5-ös panel (Chlamydia trachomatis, Mycoplasma genitalium, Ureaplasma, Neisseria gonorrhoea, Trichomonas vaginalis) 20.000 6
STD genitális kórokozóinak PCR vizsgálata 35.000 6
Treponema pallidum PCR 10.000 6
Trichomonas vaginalis PCR 6.000 6
Ureaplasma Complex PCR 6.000 6
Immunológia
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
Endomízium elleni antitestek (EMA) IgA/IgG 6.000 11
Endotél elleni antitest 7.000 5-15
Epidermális bazálmembrán elleni antitest 12.000 5-15
Foszfatidilinozitol elleni antitest (IgG) 19.600 5-15
Foszfatidilinozitol elleni antitest (IgM) 19.600 5-15
Foszfatidilszerin IgG autoantitest 6.000 8
Foszfatidilszerin IgM autoantitest 6.000 8
Glutamát-dekarboxiláz (GAD) elleni antitest 10.000 5-15
Harántcsíkolt izom elleni antitest 7.000 5-15
Hiszton elleni antitest 7.000 5-15
IA-2 antitest (tirozinfoszfatáz elleni antitest) 10.000 5-15
IgA 2.000 3
IgG 2.000 3
IgG alosztályok (IgG1, IgG2, IgG3, IgG4) 22.000 5-15
IgM 2.000 3
Immunfixáció (paraprotein kimutatás) 15.000 16
Intrinzik faktor elleni antitest 10.000 5-15
Inzulin elleni antitest 9.000 8
Mellékvesekéreg elleni antitest 8.000 5-15
NK limfocita funkció 35.000 6
Onkoneuronális antitestek 22.000 18
Pankreász szigetsejt elleni antitest (ICA) 8.000 5-15
Petefészek szteroidtermelő sejtjei elleni antitest 8.000 5-15
Protrombin elleni antitest 6.000 8
Reuma faktor (RF) 2.400 1
Spermium elleni antitest 10.000 5-15
Szérum elektroforézis (ELFO) 4.000 6
Szövet specifikus autoantitestek (mitokondrium, simaizom, parietális sejt, LKM és retikulin elleni antitestek) 10.000 6
TH1-TH2 citokin dominancia 40.000 6
TNF-alfa 11.000 5-15
Triptáz 11.000 5-15
TSH receptor elleni antitest (TRAK) 6.000 5
Acetilkolin receptor elleni antitest 10.000 5-15
ANA (antinukleáris antitest) ELISA 7.000 11
ANA profil IgG (immunoblot, 18 paraméter) 28.000 6
ANA (antinukleáris antitest) Hep-2 7.000 11
ANCA (MPO és PR-3) 12.000 8
ANCA profil (MPO, PR-3, elasztáz, laktoferrin, BPI, katepszin G) 18.000 10
Anémia pernicióza panel 22.000 5-15
Annexin V IgG autoantitest 6.000 8
Annexin V IgM autoantitest 6.000 8
Anti C 1 q antitest 8.000 8
Anti-CCP (anti-filaggrin) 5.000 6
Anti-foszfolipid antitestek (kardiolipin és B2-GPI IgG, IgM) 15.000 11
Anti-MuSK antitest 10.000 5-15
Anti-streptolizin O (ASO) 1.800 1
Aquaporin-4 elleni antitest 12.000 5-15
ASCA IgA 5.000 8
ASCA IgG 5.000 8
Autoimmun bőrbetegségek autoantitestjei 7.000 6
Autoimmun májbetegség autoantitestjei 15.000 5
C1-észteráz inhibitor aktivitás 10.000 5-15
C1-észteráz inhibitor koncentráció 7.000 5-15
C3 komplement faktor 2.200 4
C4 komplement faktor 2.200 4
Celluláris immun státusz 34.000 8
Celluláris immun státusz és NK funkció 60.000 8
Cöliákia szűrés (tTg IgA, tTg IgG) 7.500 11
DsDNS elleni antitest 3.900 11
ENA panel (ELISA) 13.000 11
Magzati kockázatelemzés
Vizsgálat Egységár (Ft) Eredmény kiadás (munkanap)
12. heti szűrés kockázatelemzéssel (szabad béta-hCG, PAPP-A) 14.000 5

Online időpontfoglalás
WS MeD - medical&rehab center